Fésülködöm. Ez nálam nem egy egyszerű mindennapi rutin, inkább egy szeánsz, egy különleges esemény. Minden hajmosás az. Nem tudom, hogy mindenkinél így van-e de azt hiszem, egy bizonyos hajhossz után komolyabb tisztelet irányul a hajunk felé. Mikor a hátam közepéig ért, már akkor szerettem pepecselni vele, megfésülni, felkötni, leengedni. A hajam számomra a nőiességem egyetlen jelképe pillanatnyilag. Hiszen a testemet egyenlőre a saját értékrendem szerint nem tartom nőiesnek. Nem eléggé. A hajam viszont más. Összeköt engem a "régi nőkkel" azzal a nőtípussal akivé lenni akartam világ életemben. Olyan leszek mint a példaképeim, Sand, Woolf és társaik. A nagy írőnők, költőnők, operaénekesnők... Ezért is hordom kontyban a hajam. Ennek a hajviseletnek tiszteletet parancsoló, erősen nőies kisugárzása van (és ami nem mellékes így nem ülök rá a hajamra lépten- nyomon :) ).

Alvás előtt mindig befonom. Mondjuk nem túl kényelmes dolog arra ébredni, hogy az ember fonata végig nyomja a hátát, de vannak ennél nehezebben elviselhető dolgok is a világon :) Viszont szeretem, hogy ilyenkor visszacsúszom az időben. Manapság a fésülködés talán az egyetlen olyan dolog, ami megmaradt, a régi korok nőinek szokásaiból. A viselet, az értékrend, a szexuális szokások változhatnak, de ha egy hosszú hajú nő leül a tükör elé fésülködni, az ugyanolyan mint kétszáz vagy hatszáz évvel ezelőtt volt...

Szeretem ezt a kis szeánszot. Nem szívesen mondanék le róla, pedig igen sokan piszkálnak vele, hogy le kéne vágnom. De egyszerűen nem vagyok rá képes. Olyan lenne, mint egyfajta öncsonkítás. Én legalábbis így élném meg... Szeretem a hajam. :) ez a lényeg...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.