Mit tehet az ember, ha az amúgy is eszméletlen nyomás mellett, amit az oktatás a hátára pakol, még a saját szüleivel is küzdenie kell?

Hogyan lehet számon kérni valakitől, akinek kötelessége lenne, hogy szeressen, ennek az érzésnek a teljes hiányát? Hogyan magyarázod el egy szülőnek, aki valami bagatell marhaság miatt ordít veled a telefonba mintha te lennél a legrosszabb dolog az életében, hogy egyébként a gyereke vagy? Amúgy meg mi a faszért kell gyereket vállalni, ha nem akarunk törődni vele? Ki a fene kért rá, hogy aznap este basszatok ahelyett, hogy bekapcsoltátok volna a kibaszott tévét??? Senki! Miért én vagyok az, akin ezt a baklövést számon lehet kérni? Miért én vagyok az, akit minden szemrebbenés nélkül meg lehet alázni egy busznyi tömeg előtt azzal, hogy züldre üvölti a fejemet telefonon keresztül...Egyáltalán bármikor az életben miért kell engem megalázni? Nem gondolja senki úgy, hogy már így is kaptam eleget? Kell még ezt tetézni? Nem hiszem. Egyszer azért jöhetne valaki, aki megbocsájtja nekem a születésemet...nem tudom elhinni, hogy valóban én vagyok a legrosszabb dolog, ami valaha emberrel történhet...vagy a franc se tudja...ilyenkor mindig úgy érzem mintha csak egy apró hiba lennék a világban...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.