A legszebb nap?
A ma.

A legnagyobb akadály?
A félelem.

A legkönnyebb?
Tévedni.

Minden rossz gyökere?
Az egoizmus, az önzés.

A legszebb szórakozás?
A munka.

A legveszedelmesebb vereség?
A bátorság hiánya.

A legjobb tanítók?
A gyermekek.

A legszükségesebb szükségszerűség?
Önmagamat ajándékozni.

Mi boldogít a legteljesebben?
A másik embernek hasznára lenni.

A legveszedelmesebb hiba?
A rossz kedélyállapot.

A legközönségesebb érzés?
A bosszú és a gyülölet.

A legszebb ajándék?
A megértés, az együttérzés.

A nélkülözhetetlen?
Az otthon, a valahová tartozás.

A jóleső érzés?
A belső béke.

A legjobb megoldás?
Az optimizmus.

A legnagyobb megelégedettség?
Az elvégzett kötelesség.

A legnagyobb erő a világban?
A hit.

A legfontosabb emberek?
A szülők.

A legszebb a világon?
A SZERETET.

Teréz anya élete mindig inspirált. Minden tiszteletem az övé mert olyan kitartással, hittel és szeretettel rendelkezett, melyről én csak álmodhatok. Az ilyen emberek létezése által bizonyosodom meg újra és újra Isten létezéséről...

Hát, igen: 

A nagy titok a nőkről és a vécékről

Kislány korodban anyukád mindig elvitt a mosdóba, megtanította, hogy
legelőször le kell törölni a WC deklit WC papírral, majd ezt követően
kis darab wcpapírkákat tett a wcdekli teljes felületére. Végül
megtanította: "Soha ne ülj rá a nyilvános vécékre". Ezt követően
megtanította "a pózt", azaz, hogy tartsd meg az egyensúlyodat a vécé
felett úgy, hogy rá se ülj és ne is érj hozzá a felületéhez.



"A póz" megtanulása olyan első leckék egyike egy kislány életében,
amely végigkíséri őt egész hátralévő életében. De még felnőttként is
nehéz megtartani, amikor a húgyhólyagod a kidurranás határán van.

Amikor el "KELL" menned vécére nyilvános helyen azzal fogsz
szembesülni, hogy akkora sort kell végigállnod, mintha ott bent nem
más, mint Brad Pitt várna rád. És vársz, mosolyogva, kedvesen és
látod, ahogy a többi nő is diszkréten keresztbe teszi a lábát és a
kezét, ami a hivatalos kifejezése annak, hogy "bepisilek".

Végül rád kerül a sor, de hirtelen megjelenik a tipikus anyuka azzal,
hogy "ne haragudj, a kislányom nem bírja már tovább".

Ekkor végignézed az összes többi helyiséget is, hátha nem látsz valahol lábakat.

Mindegyik foglalt. Végre, valamelyik kinyílik és ráveted magad, szinte
kiszeded az illetőt, aki éppen jön ki.

Bemész és konstatálod, hogy a zár nem működik (sosem működik), nem
baj. Rátennéd a táskád az akasztóra, de nincs (sosincs), gondolod majd
a kilincsre, de az sincs, ezért szemügyre veszed a területet, lenézel
a földre és látod, hogy gyanús meghatározhatatlan víz van a földön,
nem mered a földre tenni, inkább a nyakadba akasztod. Eközben nézed,
hogy himbálózik alattad, nembeszélve arról, hogy szinte megfojt,
mert annyira tele van, hogy alig bírod el. Olyan dolgokkal van teli,
amiket szép lassan tettél bele, nagy részét nem is használod, de mégis
ott van, hátha kell majd valamikor.

De visszatérve az ajtóra. Mivel nem volt rajta zár, az egyetlen módja,
hogy zárva tartsd az, ha az egyik kezeddel fogod, miközben a másikkal
egy rántással lehúzod a bugyid és odateszed magad "a pózba". Micsoda
megkönnyebbülés! Ahhhh. Végre! És akkor hirtelen érzed, hogy a
combjaid elkezdenek remegni. mert lógsz a levegőben, a lábaid
behajlítva, bugyid elvágja a vérkeringésedet a combjaidban, a kezed,
amely tartja az ajtót kinyújtva és egy 5 kilós táska a nyakadban.
Nagyon szeretnél leülni, de amikor bejöttél nem volt időd letörölni a
vécé deklit és bevonni papírral. Valószínűleg nem történne semmi, ha
leülnél, de anyád szavai visszhangoznak a fejedben: "sose ülj rá a
nyilvános vécékre", ezért úgy maradsz "a pózban" remegő lábakkal.

De jaj. Egy rossz kalkuláció miatt érzed, ahogy egy vékony sugárban
végigcsurog a pisi a fenekeden, talán a harisnyád is olyan lett!

Egy kis szerencsével megúszod, hogy a cipődet ne érje, de hát óriási
koncentrációt igényel, hogy megtaláld a helyes "pózt".

OK, próbálod elfelejteni ezt a szerencsétlenséget és inkább elkezded
keresni a WC papírt. A fenébe! Üres, nincs papír (mindig üres)!
Ekkor esdekelve könyörögsz, hogy legyen a táskádban az 5 kiló lom
között egy nyomorult papírzsebkend~o, de ahhoz, hogy megkeresd, el kell
engedned az ajtót. Egy pillanatra kételkedsz, hátha valaki pont akkor
nyit majd be, de nincs mit tenni muszáj elengedni.

És persze, hogy amikor elengeded, valaki belöki az ajtót, amit meg
kell fékezned egy erős, gyors és nagyon határozott mozdulattal
miközben kiordítod: FOOOOOOOOGLALT!!! Viszont ekkor megbizonyosodsz,
hogy mindenkihez eljutott ez az információ, aki kint várakozik, ezért
az ajtót már nyugodtan leengedheted, hiszen senki nem fog újra rád
törni (ebben mi nők, nagyon tiszteljük egymást) és végre nyugodtan
elkezdheted keresni a papírzsebkendőt. Szeretnéd mindet felhasználni,
de tudod, hogy micsoda kincset érhet hasonló esetben, ezért elteszel
egyet.
Ekkor már számolod a másodperceket, hogy végre kimehess, mert rajtad a
kabát, hiszen nincs akasztó, ömlik rólad a víz, őrjítő, milyen meleg
tud lenni ezekben a pici helyiségekben, ráadásul ebben az erőltetett
testtartásban, amiben még mindig vagy a vádlid már majdnem
szétrobbant. Nem beszélve, hogy rád törték az ajtót, megfojtott a
táskád, csurog az izzadság a halántékodon és a végigcsurgott lábadról.

És tudod, hogy anyukád most nagyon szégyenkezne miattad, ha így látna,
mert az ő feneke sosem ért hozzá egyetlen nyilvános vécéhez sem és hát
valljuk be, "nem tudhatod, milyen betegségeket lehet összeszedni egy
ilyen helyen". Már teljesen ki vagy merülve, mire felállsz, nem érzed
a lábaidat sem, gyorsan magadra húzod a ruhádat és lehúzod a WC-t.
Ezután átmész a kézmosóba. Minden tiszta víz, nem engedheted el a
táskádat, a válladra helyezed. Nem tudod, hogy működik a csap, olyan
sok fajta szenzoros csap van manapság és addig érintgeted, amíg egy
hajszálvékony hideg vízsugár meg nem jelenik. Gyorsan beszappanozod a
kezed, megmosod egy olyan pózban, mintha a notre-dame-i toronyőr
púposa lennél, hiszen nem szeretnéd, ha lecsúszna a táska a válladról.
A szárítót már nem is használod, hanem gyorsan beletörlöd a gatyádba,
mert ugye nem fogsz egy egész papírzsepit erre áldozni és kimész.

Ha szerencséd van, nem húzol magaddal egy darab papírzsebkendőt a
cipődön, vagy ami még rosszabb nem akadt fent a szoknyád a
harisnyádban, amikor fénysebességgel felrántottad magadra a ruhádat és
kivillant a feneked.
Ekkor meglátod a pasidat, aki bement a férfi vécébe, kijött és még egy
újságot is volt ideje olvasgatni, míg rád várt.

"Miért voltál bent ilyen sokáig?" Kérdezi az idióta.

És csak ennyit válaszolsz: "Sokan voltak".

Ez az oka annak, hogy a nők csapatostul mennek mindig a mosdóba,
szolidaritás miatt, mert amíg bent vagy az egyik tartja a táskádat és
a kabátodat, a másik az ajtót és a harmadik beadja a papírzsebkendőt az
ajtó alatt és így sokkal gyorsabb és könnyebb megtartani a "pózt" és a
méltóságodat.

Köszönöm mindazoknak akik, voltatok velem mosdóban és vállaltátok a
fogas szerepét, vagy tartottátok az ajtót.
Ez az email minden olyan férfinak is szól, aki eddig nem értette,
miért mennek a nők egyszerre vécére. Nos, ez volt a válasz.

forrás:http://www.lenotre.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=288

Mit tehet az ember, ha az amúgy is eszméletlen nyomás mellett, amit az oktatás a hátára pakol, még a saját szüleivel is küzdenie kell?

Hogyan lehet számon kérni valakitől, akinek kötelessége lenne, hogy szeressen, ennek az érzésnek a teljes hiányát? Hogyan magyarázod el egy szülőnek, aki valami bagatell marhaság miatt ordít veled a telefonba mintha te lennél a legrosszabb dolog az életében, hogy egyébként a gyereke vagy? Amúgy meg mi a faszért kell gyereket vállalni, ha nem akarunk törődni vele? Ki a fene kért rá, hogy aznap este basszatok ahelyett, hogy bekapcsoltátok volna a kibaszott tévét??? Senki! Miért én vagyok az, akin ezt a baklövést számon lehet kérni? Miért én vagyok az, akit minden szemrebbenés nélkül meg lehet alázni egy busznyi tömeg előtt azzal, hogy züldre üvölti a fejemet telefonon keresztül...Egyáltalán bármikor az életben miért kell engem megalázni? Nem gondolja senki úgy, hogy már így is kaptam eleget? Kell még ezt tetézni? Nem hiszem. Egyszer azért jöhetne valaki, aki megbocsájtja nekem a születésemet...nem tudom elhinni, hogy valóban én vagyok a legrosszabb dolog, ami valaha emberrel történhet...vagy a franc se tudja...ilyenkor mindig úgy érzem mintha csak egy apró hiba lennék a világban...

Na, így a reggeli kávé elkészültével, már minden kicsit kevésbé tűnik szarnak, nem tudom, hogy mos torzít a tükör, vagy egyébként...majd ezt is kiderítem...Szép napot!

Lám, megint csak panaszkodással tudom kezdeni...illetve nem.

Szerencsére az eé,últ hetekben a kreativitásom az egekbe szökött. Nagyon sok új, hasznos ötletem van mind az irományaimban mind a zenében. Újult erővel ugrok az alkotás mámorába, mi nagyon sok energiát és sok enyhülést ad nekem. Bár még mindig nem tudtam magam a maximumra visszapörgetni. De azért már haladok.

Viszont az anyagi helyzetem még mindig a szánalmas és a katasztrofális között ingadozik. Nem találtam semmi használható munkát. Arról nem is beszélve, hogy az oly segítőkész diákszövetkezetek - túl azon, hogy a szórólapokon meghirdetett munkáik fele csak nagy kamu - szeretnek bizonyos "tagsági díj" ellenében alkalmazni szegény éhező diákokat. Az, hogy nekem ilyenekre nincs pénzem, az már senkit sem érdekel. Ördögi kör. A szüleim hozzák a tőlük elvárt formát. Az új hír, hogy már a bátyókáim is. Mondjuk köszönhetően az őseim kamuzásának azt hiszik, hogy már jó párszor adtak kölcsön "nekem" csakhogy ezek a kölcsönök mindig a drágalátos szüleim zsebébe vándoroltak és onnan soha többé nem is kerültek elő. Idegesít a tudat, hogy egyáltalán nincs pénzem. Még egy nyomorult kenyeret sem tudok venni. Az egyetlen ami vígasztal, hogy ha szar is a helyzet, legalább itt vagyok és nem otthon. 15.-ig majd kihúzom valahogy.Remélem:)

Az alkotási mániám magától értetődő indokát továbbra is a lelki válságaim szolgáltatják. Azt hiszem addig addig nyújtózkodtam és erőlködtem pár csepp szerelem után, hogy végül is az agyára mentem a másiknak és eljátszottam minden esélyemet.Mókás ez. Nem tudom mit tehetnék, vagy merre változhatnék, hogy jobbá tegyem magam. Sajnos a külalakomon még mindig van mit javítani, igyekszem, megpróbálok mindent, de a szépség nem egy olyan erény, amit csak úgy varázsütésre meg lehetne kaparintani. Viszont - és erre is rá kell ébredni egyszer- a mai világban más már nem nagyon érdekli a férfiakat. Senkit nem tudsz a szépségeden kívül bármi mással megtartani. Talál szebbet. Aki okos, annál is van szebb és okosabb és aki nem hülye, az a szebb okosat választja. Aki kedves, annál is van kedvesebb és szebb, és ez szintén nagyban megnöveli a "húspiaci" értékét. Beteges mániánkká lesz hát testünk tökéletesítése, és romba döntjük saját önbecsülésünket, ha nem sikerül. Aztán felállunk, nekirugaszkodunk még egyszer, csak, hogy most még nagyobb lendülettel taknyolhassunk el. Szép is ez. Én magam is valahol itt tartok. Egy tökéletlen elme, egy szertelen lélek és egy olyan test kombinációja vagyok mely nem tükröz semmit abból aki vagyok...Sőt, mondhatni a pontos ellentéte. Hogyan forduljak hát ki önmagamból, hogy a magamban szépnek tartott dolgokat valamiképp a "kirakatba" pakolhassam, hogy nekem is esélyem legyen egy pár csepp boldogságra. Ne csak valaki rejtegetett kis titka legyek, vagy a barátsága tárgya. Ami jó egy ideig, de néha az ember, aki olyan elcseszett mint én, többre vágyik. Sajnos. Bár elégedett lennék azzal, amim van.

Önző vagyok, nincs mit tenni. Többre vágyom. Mindig olyanra, amit nem kapok meg. Olyan férfiakat szeretek, akik fizikailag képtelenek viszont szeretni, olyan célokat tűzök ki magam elé, melyeket képtelen vagyok teljesíteni és ezek után még csodálkozom, hogy pofára esek. Hát igen, komoly ésszel áldott meg az ég...

Félek. Ez a rohadt nagy igazság. Rettegek attól, hogy megint megtörténik mindaz, ami már ki tudja hányszor megtörtént. Megtalálok valakit, megszeretem, aztán szembesülök a ténnyel, hogy képtelen viszont szeretni, és végül belefáradok, elengedem, és soha többet nem állok talpra megint...Minden ilyen után megrogytam egy kicsit. Mindig egy-egy centivel lejjebb ért a fejem és most, most jött el az a pillanat, hogy végleg padlóra kerülök, és már nem lesz több kedvem meg energiám nekirugaszkodni még egy kamikaze akciónak. De mint máskor is, ezúttal megint magamnak kerestem a bajt...

inkább maradjunk az első bekezdésnél, az még vidámabb volt...most nincs kedvem sziporkázni...

Egy kis apróság még, amit beszúrnék jó Twilight Saga -fan lévén:

25.-én megjelent a saga második kötete a New moon - Újhold magyar fordításban kemény és puha kötésben egyaránt. Ajánlom mindenki figyelmébe, mert ez a könyvsorozat jócskán megéri az árát:

http://www.konyvmolykepzo.hu/k0327.htm

ja és a honlapon található ajánlások között megtalálhatjátok az én kis kedvcsinálómat is a rajongói ajánlók között, ami remélhetőleg a könyv belső borítóján is ott díszeleg :) de ezt még nem tudom :)

Jó olvasgatást!

Hát itt volnék!

Elnézést kérek mindenkitől aki esetleg olvassa kis irományaimat, hogy ilyen soká jelentkezem újra, de nagyon sok - legalább egy - igen jó indokom volt a távolmaradásra.

Sajnos nem áll módomban mindent leírni, több okból sem, de a legfontosabb, hogy valószínűleg mindenki képernyője beszakadna a szenvedéstől, szóval megkímélem aprócska olvasótáboromat eme attrakciótól. Legyen elég annyi, hogy megint sikerült rendesen bonyolítani az életemet, dehát azt hiszem ezzel nem mondok új keletű információt senkinek.

Az egyik legkomolyabb változás ami az elmúlt időszakban történt, az, hogy beköltöztem Szegedre. Van egy személyes őrangyalom, akinek köszönhetően megtaláltam a legjobb helyet a világon. Kaptam egy olyan szigetet, ahol minden nyugodt, minden jó és kellemes és ami a legfontosabb, végre olyan emberek vesznek körül, akik szeretnek. Igen, bizony, szeretnek, és nem a "dögölj meg bazdmeg úgy szeretlek" típusú szeretetről beszélek, amit ugye drága családom oly igen ügyesen gyakorolnak immáron húsz éve...

Bár két hónap telt el, azért még mindig nem tudtam teljesen asszimilálódni...A rémálmok nem akarnkak szűnni továbbra sem, bár ez betudható némi magánéleti bonyodalomnak, a nagyobb gond, hogy nem nagyon tudok levetkőzni bizonyos régi, rossz szokásokat. Rá kellett jönnöm, hogy a problémamegoldó képességem nem az igazi.

Annyira hozzá vagyok szokva a negatív dolgokhoz, hogy a búskomorságom még mindig üldöz, pedig elmondhatom, hogy a szívzűrökkel együtt is boldogabb vagyok mint valaha. Sőt megkockáztatom azt a kijelentést is, hogy kiegyensúlyozott, bár a viselkedésemen ez nem szokott tükröződni.

Azért van még mit tanulnom a világról :)

Viszont most úgy érzem, sínre kerülhet az életem...most érzem magamban az erőt, hogy jobbá legyek mint amilyen most vagyok. Még a boldogság, a tökéletes öröm is kilátásban van...de ezt már csak remélni tudom. Azért minden talán nekem sem jár...ki tudja? Most viszont jó így...nagyon jó...

csak el ne késsek az órámról :)

Bizony. Mostani moziélményeim közé sorolható ez az alkotás is, és midnenképpen akartam szentelni neki egy posztot. Szóval. A film nagyszerű. Meg tudom érteni azokat akik Cannes-ban felálva tapsolták ezt a filmet, mert amikor a végefőcím bejött, az első gondolatom nekem is ez volt. Ezt a filmet meg kell tapsolni. Érzékenyen komponált költői szépségű alkotás egy nem mindennapi ámde mégis mindennapi témával. A kis közösségek, az azokból kilógó emberek, a társadalom és annak állatias ösztönei. A másság amit nem fogadunk el mind mind beleszőve egy gyönyörű háttérbe egy csodás zenébe és sok sok csenbe. Kevés felesleges szöveg, sok hegedűszó, sok őszinte snitt, sok valóságos probléma. Mindenkinek látnia kell. Sajnálom, hogy csak négyen voltunk az egész moziban. Ez a mgyarok kultúra iránti érzékenységét jellemzi... Szóval a film mind zenében mind rendezésében vaskos 10-est kap, sőt inkább 11-est :)

Nos, mivel most olyan beteg vagyok mint a dög, végre van időm bepótolni a múlt hetet. Szóval:

Először is, barbár módon kiolvastam az egész Twilight Saga-t mert egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne tudjam meg a történet végét, hogy lesz-e "happily ever after" vagy sem. Hát kiderítettem, négy napos olvasásmaratonomat követően :) beleszerettem a sztoriba. Nagyon humoros az írónő, és ötletes poénokat pakolt a könyvekbe (az egyik kedvencem mikor Edward a főszereplő "vámpírfiú" sakkozik a fogadott tesójával Alice-szal a poén abban rejlik, hogy a lány látja a jövőt míg a srác, tud olvasni a gondolatokban - szóval el lehet képzelni egy ilyen játszmát :) ). Természetesen a szerelmi szál volt az elsődleges indoka olvasáséhségemnek :) de ez már más tészta. Viszont nagyon büszke vagyok magamra, mert kiderült, hogy minden probléma nélkül végig tudok olvasni majdnem 3 ezer oldalt angolul mindenféle értelmezési gond nélkül, szóval mikor befejeztem a sztorit, meg is veregettem a vállamat, elvégre, nem rossz teljesítmény ez :)

Viszont amint befejeztem a számomra mára oly kedvessé vált vámpírsztorit nagy hiányérzet tört rám, amit még azzal sem tudtam orvosolni, hogy befejeztem Kundera: a lét elviselhetetlen könnyűsége című regényét. Szóval elvágtattam a könyvtárba és egy rakat könyvvel jöttem vissza. Most éppen nagy kedvencem Virginia Woolf Felvonások között-jét olvasom. De kihoztam még Popper Péter-t Mircea Eliade-ot, és még egy két nagyon jó szerző nagyon jó művét.Szóval igyekszem behozni a lemaradást olvasásilag. Kihasználom a szorgalmi időszak és a kurzusfelvétel adta lehetőségeket, hogy ne csak a kötelezők olvasásával gyilkoljam amúgy is hátrányos helyzetű szemem világát.

A hét végén csináltunk egy fergeteges bulit amit egy nagyon szuper vasárnap követett, de sajnos már szombat délután éreztem, hogy kezd valami náthaféle letámadni. Hát igazam is lett. Tegnap éjjel volt a tetőpont, amit a hihetetlen mennyiségű fokhagyma és C-vitamin elfogyasztása sem tudott mérsékelni, ráadásul ki sem tudtam magam pihenni mrt a kedvenc keresztlányom itt aludt és szegénykém szintén igen beteg szóval tíz percenként felébredtünk arra, hogy ő köhög, én köhögök, tüsszent, pisilnie kell, szomjas, éhes, fáj a torka stb. Szóval most igyekszem egy kicsit regenerálódni, szerencsére a délben elfogyasztott (Erős Pityuval jócskán felturbózott) húsleves meg a kamillatea kezd hatni, aztán szerintem megint nekiállok a fokhagyma evésnek, mert nincs semmi ami hatékonyabban űzné ki a nthát mint a hagyma :) aztán este meg maratoni fogmosó parti következik, hogy holnap ne kerüljenek el tíz méteres sugárban az ismerőseim az egyetemen :) 

Új rekord :) na jó. nem de már majdnem sikerült :) 

Megszereztem az Alkonyat-ot, a könyv változatát. Nagyszerű, magával ragadó, lebilincselős, sziporkázó humorú alkotás. Rosszul tettem, hogy alábecsültem, dehát ez már megtörtént a Harry Potter esetében is. Teljesen lenyűgözött. Ma délután vettem meg a könyvet, és most fejeztem be. Több mint nyolc órát töltöttem egyhuzamban olvasással. Ez az egyik kedvenc elfoglaltságom.

Pedig ritkán van, hogy új könyv ennyire leköt. Főleg a bestsellerek. A Gésa Emlékiratai-nak is csak az angol változata kötött le igazán. Illetve még az Elfújta a szél-nél volt olyan, hogy tizenhárom óráig olvastam egyfolytában. Rájöttem, hogy semmi sincs, amit szivesebben csinálok mint az olvasás.

Olyan vagyok, mint egy kislány, az olvasmányok elrepítenek az általuk lefestett világba és amíg azzal vagyok elfoglalva, ott is élek. Azt hiszem létem egyik nagy tragédiája, hogy betegesen menekülök előle, hátha így nem lesz olyan feltűnő, milyen rövid is valójában.

Szóval, visszatérve a könyvre, egy régi jó hobbimat elevenítette fel, amiről mostanában a kötelező olvasmányok tömkelegében el is feledkeztem. Már nem is emlékeztem rá milyen nagyszerű érzés napokra bezárkózni egy izgalmas könyvbe. Pedig valaha, talán nem is olyan régen, a könyvek voltak az otthonom. És most újra ezt éreztem. Röpke nyolc órán át otthon voltam egy másik világban, egy másik életben.

Szösszenetek:

(az eredeti szövegkörnyezetben nagyon mulatságosak, bocsi, ha itt nem annyira...)

" ...ezért nem lehetünk még barátok sem...mert egyáltalán nem iérdeklem őt. Hát persze, hogy nem, gondoltam dühösen, könnyes szemmel - a könnyeket a hagyma rovására írtam - Hiszen én nem vagyok érdekes egy csöppet sem. Ő pedig az. Érdekes,...és okos...és titokzatos...és tökéletes...és gyönyörű...és a jelek szerint képes fél kézzel megemelni egy teherautót."

"Hülye, megbízhatatlan vámpír - átkozódtam magamban."

" Hát például nézz csak rám!- mondtam: ...Teljesen mindennapi vagyok. Na jó, leszámítva, az olyan kellemetlenségeket, hogy hajlamos vagyok halálközeli élményeket halmozni, és olyan ügyetlen vagyok, hogy már-már mozgássérültnek számítok . És aztán nézz magadra!- zavarbaejtő tökéletessége felé intettem..."

"... - Arra célzol, hogy képtelen vagy végigmenni egy sima, szilárd felületen anélkül, hogy hasra ne esnél valamiben?

     - Magától értetődik."

"- Még soha nem próbáltam egy meghatározott alakit életben tartani, és sokkal nehezebb mint hittem. De talán csak azért, mert éppen te vagy az a bizonyos valaki. Az emberek többsége általában képes katasztrófák nélkül végigcsinálni a napot..."

" - Fél a tűtől. - mormolta magában Edward és a fejét csóválta.

 - Egy szadista vámpír, akinek feltett szándéka, hogy halálra kínozza..ugyan, kérem, az nem probléma, rohan találkozni vele. Viszont egy infúzió, ugye..."

"-Szóval, az Oroszlán beleszeretett a Bárányba. - Mormogta Edward.

  - Micsoda hülye bárány!

 - Micsoda beteg mazochista Oroszlán! "

When the full moon turns white that's when I'll come home

I am going out to see what I can sow

And I don't know where I'll go

And I don't know what I'll see

But I'll try not to bring it back home with me

Like the morning sun your eyes will follow me

As you watch me wander, curse the powers that be

Cause all I want is here and now but its already been and gone

Our intentions always last that bit too long

Far far away, no voices sounding, no one around me and

you're still there

Far far away, no choices passing, no time confounds me and you're still there

In the full moons light I listen to the stream

And in between the silence hear you calling me

But I don't know where I am and I don't trust who I've been

And If I come home how will I ever leave

Tegnap moziban voltam. Az Alkonyat című filmet néztük meg, nekem nagyon tetszett a történet és a képi világ egyaránt. Mindig is szerettem az ilyen "modern meséket". Kedves film volt, sok érzéssel, némi divatos emo-ra hajazó beütéssel, amit azért szerencsére az alkotók nem vittek fájdalmasan túlzásba.

A film egy könyvadaptáció. Nagyon kíváncsi vagyok a könyvre, bár ahogyan magamat ismerem, az biztosan jobban fog tetszeni. 

Viszont mindenképpen jó pont mind a könyv szerzőjének mind a filmkészítőknek, hogy nem követték mereven a már agyonsablonozott Anne Rice -féle rocker vámpír vonulatot. Az itteni, egy sokkal érzékenyebb, emocionálisabb világ. A képek lenyűgözőek voltak, nagyon látványosak az erdők, a panorámaképek. Szóval mindent összevetve kis 10-es skálámon egy jó 8-ast legalább elért a film, a zenéje pedig, egy 10-est mivel nagyszerű. Nagyon jól kombinálták az alternatívabb zenei formákat a klasszikus zenével és itt- ott némi gitársírással, amit valószínűleg csak a "vájtfülűek" vagy az erre direkt odafigyelők vesznek észre, tehát a váltakozások nem zavaróak. A zene is rendelkezik egy kis emo- hatással, de szerencsére ez sem zavaró, viszont megértem a készítőket, hiszen a film sikere érdekében ki ne használta volna ki ezt a napjaink tizenévesei közt oly divatos "életfilozófia- izét"? 

...

A legjobb viszont a pénteki moziélményem volt, amikoris az I'm not there című filmet néztük meg, amely Bob Dylan életének egy furcsa feldolgozása volt. Nem csupán monoton dokumentumfilm, hanem az előadó különböző jellemvonásait külön-külön megjelenítő, néhol látomás-szerű világ volt. A film az elején és még néhol a közepe felé, amíg nem tisztázódik a néző számára a rendező szándéka, itt-ott egy kicsit zavaros volt. De a végére minden tisztázódott. Egyébbként a film kuriózuma amiről biztosan sokan hallottak, hogy Kate Blanchett játszotta Dylan-t. Az alakítása lenyűgöző volt, egy-két pillanat kivételével egyszer sem látszott vagy hallatszódott rajta, hogy nő. A gesztusai, a mimikái a testtartása...bámulatosan jó volt. A filmbe egy két hírességet még belezsúfoltak ami a rendezési módot látva nem csoda, hiszen nem valószínű, hogy egy átlag "filmfogyasztó" számára elsőre nem kaotikus és bonyolult a film, szóval jó ötlet volt pl. Richard Gere és Heath Ledger (hogy a többieket ne is említsem) bepakolása a kisebb szerepekbe. Így a mozilátogatók ismerős arcokkal találkoztak, és talán nem érezték olyan idegennek a filmet. Szóval mindent összevetve - itt is - ez a film is egy nagyszerű alkotás, és megkapta nálam a 10 pontot mind zenéjében mind "külcsínben".

Szóval mindkét alkotást ajánlom mindenkinek, bár míg az előbbi a romantikus érzületű kicsit sötétebb hangulatokat kedvelő embereknek, addig a második a javíthatatlan beat-fanatikusoknak a leginkább ajánlott, de ha valakiben - mint például bennem - mindkét "beteg hajlam" megvan :) akkor mindkét film megtekintése korhatárra való tekintet nélkül ajánlott :)

a továbbiakban még biztos bombázom szegény blogocskámat ilyesmi filmkritikákkal, szóval minden nálam jobban hozzáértőktől elnézést kérek :)

Mindig is volt valami, az őrületéhez hasonló lenyűgöző magasztosság a függésben. Ki tudja miért? 

Mindannyian függünk valamitől, miért lenne a gyógyszer, a drogok, a pia, az étel, vagy bármi kivétel? Mindenki cipeli a saját kibaszott keresztjét, akár tetszik, akár nem. Valaki függő és valaki fenntartja a másik függőségét...a fene se érti mire jó ez. De kényelmes, az biztos...

 Nos köszönöm a tapsot, köszi, sikerült bentmaradnom országunk eme neves egyetemén, ami igencsak jó hír. Szóval most egy kicsit kipihenem magam, nagyon bebűnözök holnap este, aztán minden jó lesz...meg persze szép...remélhetőleg...

basszus úgy megkönnyebbültem!!!! :)

Valószínűleg én vagyok az egyetlen ember, akinek álmában normális élete van... szívás...

Szuper. Apám megint részeg, a nővéremmeg lelépett. Eredmény--> a nyakamba szakadt a négy gyerek ezen felül meg még rohangálhatok a kislány után, hogy apám ne ejtse el mert ugye részegen kell egy hároméves kislánnyal játszani. Közben persze engem aláz, hogy milyen szánalmas szarkupac vagyok, és ezt egyből közli is a kislánnyal...a fene enné meg ezt az egész szart...

Na jó. Vége a rinyálásnak, mert ebből így nem lesz semmi. Most úgy érzem, képes lehetek rá, meg tudom javítani az óraművet ami az életemet igazgatja. Csak abba kell hagynom a nyivákolást kitörölnöm a csipát a szememből és biztos nem fog olyan bonyolultnak tűnni. Nem tehetem meg, hogy mások életét élem, nem sorvadhatok el, mert nem elég hosszú az életem ahhoz, hogy bedugva a szobám sarkába porosodjam mintha képtelen lennék az életre. Nem hagyom magam khajítani nem hagyom, hogy elvegyék az álmaimat és nem engedhetem meg magamnak, hogy ennyi idősen csak úgy feladjam...meg fogom csinálni..megcsinálom!

Valahogy majd csaj sikerül, elvégre nem vagyok én olyan életképtelen!

Na hajrá!

Kívánjatok szerencsét!

 Az előbb ki akartam szedni egy könyvet a hatalmas stócból ami a szobám mellett van, de sikeresen a fejemre esett pár kiló könyv. A kedves családom persze egyből okádta is a szeretetcsomagot: -A kurva anyádér' kell most könyvezni, mer csak a hülyeség.

- mi a picsát csinálsz máá'

- remélem visszapakolod!

.ésatöbbi

fél óra üvöltözés, és egyszer nem kérdezték meg, hogy "jól vagy?" vagy, gyerekem, adjak valamit mert vérzik a fejed! stb, szóval most bent vagyok a szobámban és dúlva-fúlva törölgetem a búrámról a vért, nem vészes csak baromira fáj.

A könyv legalább meglett, és szerencsére rám esett Marguerite Duras - A szerető című könyve is, amiről nem is tudtam, hogy megvan és most legalább lesz lehetőségem elolvasni, főleg, hogy az egyetemről is kiraknak, mert a vizsgán megint sikerült megbuknom...

Imádok itt élni

Elegem lett, besokalltam ha ez a tegnapi hiperszánalmas megnyilatkozásomból nem derült volna ki.  Szóval úgy éreztem, változtatnom kell. Először csak lepakoltam a könyveimet, Aztán a "kütyüket" a szekrény tetejéről, és most, száműztem a bútorok felét a francba. Levegő lett. Végre, életterem van, még minden szanaszét hever a földön, de már most érzem, hogy jobb lett. Még leszedem a nyomorék képeket a falamról és máris minden ok. 

Imádom a japán kultúrát, és annak fontos eleme az életterek minimalista berendezése. Már értem miért. Feleselges bútorok tömegével vesszük körbe magunkat, ezt most megszüntettem. És most indulok, hogy folytassam...

Először isfáj a fogam. Nagyon. Most éppen azt az elméletet tesztelem, melyszerint a házi pálinka tompítja a fájdalmat. Hát, el kell, hogy mondjam, hatásos. De azért annyira nem rendelkezem nagy mennyiséggel amennyi elég lenne, hogy kibírjam az éjszakát (másfél liter minimum). Mindegy. Legalább van egy kis időm arra, hogy írjak.

Érdekes dolgok történnek velem mostanában. A vizsgákon való bukdácsoláson kívül. Rájöttem, hogy a szakom fele, vagy inkább háromnegyede nem csinál semmi mást, csak puskázik minden egyes vizsgán. Tiszta hülye vagyok, hogy tanulok, komolyan. Nyilvánvaló, hogy ha egy tanár azt látja, hogy emberek "megtanulják" szó szerint a könyvet jóhogy kettest ad annak, aki "csak" az előadás meg az olvasmányok megtanulásával próbál eredményeket elérni. Mindegy...nem is rágódom ezen.

Viszont, az érdekes dolog: nem más történt, minthogy valamilyen érthetetlen oknál fogva lehet, hogy valakinek megtetszettem?  szimpatikus vagyok. Ami nem csak meglepő, de figyelembe véve mostani nem gyengén leamortizált külsőmet, a másik fél részéről fura, beteges fétisekre vall :D  Szóval randiztam. Furcsa volt. Mindig érdekes a szaktársaimmal beszélgetni, mert egy részről kiszakít a mindennapi "baráti köröm" megszokott társalgási formáiból (hű gyütté, hun vótá, mé van nálad könyv má mégin? stb) meg ijesztő is, mert ez egy olyan közeg, ahol nem vagyok okosabb az átlagnál, szóval jóval visszafogottabb vagyok. Normális esetben, de most... :D ittunk. Nem sokat, csak úgy, kellemesen spiccesek voltunk, és életemben először rendesen kommunikáltam egy velem egy szinten álló embberrel. Értelmes, velős társalgás volt. Nem tudom, lesz-e az egészből valami, de azért jó tudni, hogy még ilyen hiperleharcolt állapotban is bejöhetek valakinek. Mondjuk ez elég elszállt következtetés, inkább mondjuk azt, hogy valamennyire szimpatikus lehetek az adott illetőnek, vagy szeret velem társalogni, vagy tudom is én...szóval ez egy tök jó nap volt...

 Na ez is megvolt. Túl vagyok a mostani családozós tömegelésen is, bájologtam a szociopata rokonoknak és ettem a zsírosabbnál zsírosabb kajákból. 

Aztán mikor hazaértem gondoltam jógázok egy kicsit. Nagyon jó ötlet volt. Előkotortam a VHS-t klasszik  :) és elkezdtem a gyakorlatokat. Az első, ami feltűnt a félig japán félig feka félig koreai csajon, a susogós melegítő után az a sminkje volt. Egy elképesztően ronda vörös rúzs és hozzá tökéletesen passzoló vörösesbarna pirosító csík volt az arcára kenve. A következő érdekes dolog az volt, hogy ászanából kb. négy volt a félórás gyakorlatsor alatt a többi nekem nem tűnt nagyon tradícionális gyakorlatnak (pl. biciklizés, lábemelgetés stb.) szóval nagy butaság volt azt hinnem, hogy a kazetta esetleg tényleg valódi jógát tartalmaz. Azért a katarzis a végére maradt, mert kiderült a nem kicsit csúnya jógáslányról, hogy valószínűleg énekesnői álmokat dédelget, mert az utolsó öt perc "zenejóga" vagy mi, azzal telt, hogy nagyon bénán szintipop zenére egy keletinek tűnő kb. négy szavas "dalocskát" énekelt, minősíthetetlenül rosszul. Sebaj. :) Mindent összevetve jól esett.

A tegnapi nap után úgy éreztem, kell egy kis kikapcsolódás. Mert este, egy teljesen váratlan pillanatban (éppen Dr House-t néztem) kitört belőlem a zokogás. Borzasztó volt. Nagyon rosszul esett, nem tudtam irányítani. Igen ijesztő volt. Szóval kellett ez a felemás minőségű jógakazi.:) 

Nem adhatom fel az elhatározásaimat, bármilyen kilátástalan is a helyzet. Szóval csinálom, csinálom, csinálom...

Viszont újfent nem tanultam eleget, nem tudok semmit a holnapi vizsgákra...nagyon tartok attól, hogy mi lesz, ha kidobnak. Anyáék már megszellőztették a "indújjá dógozni" című kiselőadást, remélem azért, hogy ha látják, hogy nem totál hülyén állítok be a vizsgára lesz bennük annyi emberség, hogy nem dobatnak ki...vagy a fene tudja...elvetemült némberek...

Reggel van, péntek van, hideg van, és ami a legeslegjobb, nem tudok semmit nyelvtudományból. Nem azért, mert nem tanultam, hanem mert rájöttem, hogy gyakorlatilag fizikai képtelenség ezt a tananyagnak nevezett inkvizíciós kínzási eszközt belecitálni szegény vizsgaidőszak által megtépűzott szürkeállományom fonalai közé...

Nagy valószínűséggel ha nem nylevtudomány általi kínhalál végez velem, akkor kidobnak az egyetemről és megteszi a család...-jaaaaajjj a fene enné meg ezt az egész nyomorult sz*t

Rohadt reggel, rohadt péntek, rohadt hideg, rohadt nyelvtudomány....

Ó jeee! Nincs is jobb, mint hajnali háromnegyed hétkor leszállni a buszról és a hátsóddal konstatálni, hogy bizony az út, meg a járda be van fagyva -egy picit- és mosolyogva a tíz másik emberre aki szánakozva néz rád elmondani, hogy semmi bajod, pedig a s***ed k**vára fáj... Aztán beszambázni a vizsgára és poénból várni 20 percetm ert anyuci a kicsi lányát nem tudta időben az egyetemre fuvarozni a "merci" -vel és felhavta az oktatót, nehogy már a Juliskának új időpontot keljen felvennie...no comment.

Aztán persze még sikerült elseggelni a könyvtár előtt is...hol máshol esnék el mint egy hatalmas emberekkel teli üvegkocka előtt...:S köszi!

Szóval ez is egy Qva jó nap. Örülök, hogy felkelhettem. Annak meg pláne örülök, hogy még egy nyomorult kávét sem tudtam inni mert ugye pénz...

Na mindegy, haza megyek, és sütök egy olyan pizzát magamnak, hoy senki sem kap belőle :P

na mindegy.